Kampány egy felelősségtelljes közlekedésért. // A báránykaa NEM hallgat

A Leo Burnett (angol és román honlapok) reklámirodák több eredeti reklámmal és más marketinganyaggal álltak elő az elmúlt pár évben, viszont ez amit most nemrég dobtak piacra az egyik legerőteljesebb, legsokkolóbb mindközül.

Bizonyára mindenki tapasztalta, hogy egyre több a halálos kimenetelű, vagy súlyos sérüléssel végződő baleset, ezért a fiuk (lányok) gondoltak egyet, és a cigisdoboz fotók mintájára elkészítettek két olyan reklámfilmet, mellyel talán sikerül az őrült sofőröket rávenni, hogy felelősségtelljesen viselkedjenek a közlekedésben.

A két reklám két különböző szempontból mutatja be a problémát, szerintem az első sokkal inkább a fiatalokhoz szól, míg a második az idősebb (családos) "generációhoz."

 

1. Photo Shot

 

 

- a reklám hangulata a fiatalságot, szépséget függetlenséget mutatja első képkockáin, és ezért is mondtam, hogy inkább a fiatalokhoz szól.

- a későbbi kockákon durva, de viszont reális oldalát mutatja annak, hogy a gyorshajtás milyen hatásokkal lehet egy fiatal életére, külalakjára, egészségére.

 

2.  Felelősség (bűntudat)

 

 

- első kockáktól hátborzongató ahogy a fiatal apuka szépen bepakolja a még élő családtagokat, egyenként hullazsákba, viszont a filmecske üzenete valójában elgondolkodtató...

- nagyon jól sikerült a vágás, a "bepakolás" után, mikor a srác a hordágyra kerül

- végül a reklám üzenete magyarul:  "Talán életben maradsz, de tudsz így tovább élni?"

Eddig 3 komment érkezett ()

  • 1.  MrBig
    2008. 07. 30. 23:55

    Off: Ezért szeretem ezt a blogot, mert sok jó, elgondolkodtató és tanulságos dolgot kapok itt :) (pl. az Emberi jogok c. bejegyzés vagy ez is).
    On: Másképp nekem a második film sokkal jobban tetszik. Habár szerintem a balesetek nagy része nem autópályán történik (mint a hogy a kisfilmben is láthatjuk) hanem a tulzsufolt romániai E60 és E80-as utakon (1 sávos). Amik már Magyarországon,Ausztriában és stb. autópályák és így nem olyan a forgalom hogy lassan előzni sem lehet (mint nálunk).

  • 2.  albaca
    2008. 07. 31. 9:40

    tudod mi a baj? az a baj hogy ma már senki nem lepődik még semmitől és sorolhatnám, hogy meg sem retten..., talán idézhetném Nándikát: "gondolkozz az istenszerelmére, gondolkozz" nos hát ez a baj, hogy nem gondolkodunk el az életünkön, csak úgy élünk.

    mivel az én blogom nem olyan jellegű hogy hasonló mozgalmakat kimondottan reklámozzon, itt van egy más, hasznos, figyelmet felkeltő cucc. nézd meg, terjeszd umbrelaverde.ro

  • 3.  baranykaa
    2008. 07. 31. 11:05

    Persze az emberek mentalitása mindíg egy olyan tényező marad, mely akkor is felborithatja a papirformát, ha a kampány a többi szempontból sikeres.
    Ilyen példa az új rendelet, hogy a cigisdobozokon elrettentő képek lesznek a dohányzás lehetséges következményeivel stb.
    Szerinted a képek miatt hányan fogják abbahagyni a dohányzást? -szerintem nem sokan-
    Persze ott van a másik oldal amit említettél, hogy talán a képek láttán el kezd GONDOLKODNI az ember...

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így ha a kommented nem jelenik meg azonnal, ne keseredj el, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.





Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.

A báránykaa NEM hallgat